Lingvay Pincészet

ÉLMÉNYT ALKOTUNK

rólunk

MI A LINGVAY PINCÉSZET

Természetesen ez a történet is magával a borral kezdődött… Pontosabban azokkal az izgalmas, különleges utazásokkal, amit egy-egy számunkra még ismeretlen borvidék, szőlőfajta, vagy éppen borászat felfedezése jelentett. Aztán szinte magától értetődő természeteséggel ébredt föl a kíváncsiságunk aziránt, hogy az a különleges ital, amit a pohárban olyan lelkesen csodálunk, tulajdonképpen hogy került oda, mitől lett éppen olyan, amilyen.

vendéglátó helyeink

2 helyszínen várjuk vendégeinket

Vác, penc

program ajánló

kiemelt ajánlataink

Kiemelt boraink

BOR & GASTRONOMICA

A Lingvay Pincészetnél a boraink mellé méltó gasztronómiai élményeket kínálunk. Gondosan összeállított ételpárosításaink célja, hogy kiemeljék a boraink karakterét és elmélyítsék az ízélményt. Professzionálisan felszerelt éttermünkben hetedhét országot bejárt Kiss O’Shea Dániel Chefünk szenvedéllyel és szakértelemmel készíti el a helyi alapanyagok frissességére a harmonikus ízhatásokra épülő kreatív fogásait

Borkóstoló, ahol a borokat nemcsak megízlelheted, de akár meg is mutatjuk, hogyan születnek. Pincetörténetek és a pincészet története. A fehérborok, rosé bor és vörösborok saját szőlőből, kézműves gondossággal készülnek; tőkétől a palackig a borász kalauzolja a vendégeket...
A szállásadó partnereinknek köszönhetően lehetőség van arra is, hogy akár egy egész hétvégét vagy több napot is eltölts ezen a felfedezésre váró vidéken. Borkóstoló ideális baráti társaságoknak vagy céges csapatoknak is.ontour stunning silhouette working peplum.

A Lingvay Pincészet az egyik legkülönlegesebb esküvői helyszín a régióban. Ha természetközeli, egyedi és ízléses esküvői helyszint keresel, ahol a borászati környezet romantikus hátteret ad a nagy napnak, akkor nálunk jó helyen jársz. A pincészet esküvő helyszínként nemcsak esztétikailag különleges, de könnyen elérhető – Budapesttől alig fél órára.

Ha céges rendezvény helyszínt keresel a természetben ,inspiráló panorámával, de könnyen elérhető közelségben, akkor a Lingvay Pincészet ideális választás. Legyen szó csapatépítésről, céges rendezvényszervezésről, workshopról vagy céges partiról, mi biztosítjuk a hátteret, a hangulatot , igény szerint az ételeket, és természetesen a kiváló borokat.

A Lingvay Pincészet olyan hely, ahol a természet közelsége, a panorámás terasz, a jó bor és az igényes vendéglátás méltó atmoszférát teremt minden alkotás megjelenítésére és bemutatására.

Pincészetünk aktívan jelen van a környék kulturális és gasztronómiai életében. Részt veszünk Vác nyári programjain, borfesztiválokon és egyéb váci programok szervezésében is. Aki ellátogat hozzánk, az nemcsak egy borászatot, hanem a Duna-kanyar élményvilágát ismerhet meg – programokkal, ízekkel és történetekkel

borkóstoló

Borkóstoló ebéddel

Ízek és történetek egy asztalnál. Ülj asztalhoz panorámás teraszunkon. Válogatott borainkhoz Kiss O’Shea Dániel gasztronómiai kompozíciói társulnak, akiknél az étel nem a kíséret, hanem párbeszéd a borral. Minden fogás egy-egy gondosan megalkotott kulináris válasz a pohárban rejlő aromákra

rendezvényeink

Csapatépítő rendezvényeink

Vezetett borkóstolók és birtokséta

Gasztronómiai élmények Kiss O’Shea Dániel kreatív konyhájából

Lazítás naplementében, beszélgetés pohárral a kézben

Céges ajándékcsomagok

Csapatépítő rendezvényeket szervezünk a dombok ölelésében, szőlősorok között. A valódi csapatmunka nem a tárgyalóasztal mellett, hanem egy közös élmény során születik meg. A program minden részlete személyre szabható – legyen szó néhány fős vezetői „visszavonulásról” vagy egy nagyobb csapat közös ünnepléséről

Miért válaszd a Lingvay Pincészetet?

Ez az a hely, ahol le lehet lassulni, el lehet engedni a napi rutint, és csak élvezni a bor, a természet és az együttlét harmóniáját

2 vendéglátóhely

A borászat szőlői a Duna bal partján két helyszínen :Vácott a Törökhegyen és a Cserhát lábainál található Penc falu határában helyezkednek el. Két különböző mégis különleges helyszín, ahol a feledésbe merült borvidék szőlőföldjein most ismét szüretelnek és bort készítenek.

Egyszerű megközelíthetőség

A pincészetünk könnyen elérhető, mégis távol esik a hétköznapok rohanásától. Budapest közelsége az egyik legnagyobb előnyünk: az M2 autóúton 30 perc alatt elérhetőek vagyunk, Budapest Nyugati pályaudvarról induló zónázó vonat pedig 25 perc alatt ér Vácra a #BorozzOtt eseményeinkre.

Közel a reptér

A Liszt Ferenc Repülőtér pedig egy órán belül megközelíthető, így a vidéki nyugalmat nem kell logisztikai kihívások árán megszerezni. Ha nincs is sok időtök, vagy ha épp sok időtök van – a Lingvay Pincészet a tökéletes helyszín arra, hogy kilépjetek a városi forgatagból, és értékes időt töltsetek el közösen életre szőlő szóló élményekkel gazdagodjatok.

Képek rólunk

Instagram képek hashtag alapján

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása